„Nem vagyunk messze attól, hogy azt tudjuk mondani, hogy ma egy magyar faluban ugyanolyan minőségű életet lehet élni, mint a fővárosban.”
Orbán Viktor miniszterelnök
A történet 2018 tavaszán kezdődött, mikor is Orbán Viktor miniszterelnök a kistelepülések polgármestereinek küldött levelében meghirdette a Magyar Falu Programot. Magyarország Kormánya ebben kiemelt célként az 5000 fő lélekszám alatti kistelepülések megerősítését és fejlesztését, a helyi életminőség javítását és a lakosság elvándorlásának megállítását fogalmazta meg.
Magyarországon jelenleg 3155 település található, melyből az 5000 fő alattiak száma 2865. Hazánk teljes népességét tekintve, annak nagyjából egyharmada él ezeken a településeken.
A program kidolgozása a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos irányításával, egy széles körű párbeszéd keretében valósult meg. Ennek során a kormányzat minden érintettel, köztük a legnagyobb önkormányzati szövetségekkel, egyéb érdekvédelmi szervezetekkel és magukkal a települések vezetőivel együttműködve alakította ki és formálta a koncepciót annak érdekében, hogy minél inkább a helyi igényekre szabott fejlesztések valósulhassanak meg.
A Magyar Falu Program végrehajtása 2019-ben kezdődött el. Kezdetben három pillérre támaszkodva segítette elő kistelepüléseink népességmegtartó erejének növelését. A falusi közszolgáltatások minőségének javítását elősegítő pályázati alprogram, a lakhatási támogatás (falusi CSOK) és a Falusi útalap falvaink mindennapi életére gyakorolt együttes pozitív hatása öt évvel a program indulása után megmutatkozik. Több mint 1200 korábban csökkenő lélekszámú kistelepülésen indult növekedésnek a lakosságszám, a legtöbb gyermek pedig vidéken születik.
A program népszerűsége minden várakozást felülmúlt. A Magyar Falu Program előnye, hogy rugalmas, a kormány az érintettek által megfogalmazott igények figyelembevételével folyamatosan bővíti, alakítja azt. Időközben szélesítette a kedvezményezettek körét is. A magánszemélyek, az önkormányzatok és az egyházközségek mellett támogatást kapnak 2020-tól a falvakban működő civil szervezetek és a területileg illetékes tankerületi központok is. 2021-től pedig a program negyedik pilléreként a falvakban működő piaci szereplők is támogatáshoz juthatnak. 2021-ben indult ugyanis a falusi kisboltok megmentését célzó támogatási rendszer, valamint a mikrovállalkozások is becsatlakoztak a támogatottak körébe. A kormány célja ezzel a falusi munkahelyek létrehozása, megőrzése és védelme, illetve a legkisebb falusi vállalkozások működésének előmozdítása.
A nemzeti kormány számára a vidék érték. Falvaink felvirágoztatása, a vidéki Magyarország megerősítése mindannyiunk közös érdeke. A Magyar Falu Program kulcs az erős Magyarország megteremtéséhez. A kormány ezért egyre növekvő anyagi erőforrásokkal támogatja azt, négy év alatt több mint 1000 milliárd forintot fordított vidéken élő honfitársaink életminőségének javítására.