Hegyhátsál Község Honlapjának akadálymentesített változata

Polgármesteri köszöntő

 

Hegyhátsál község nevében köszöntöm Önt, a nagy világ kicsiny pontján, ezen hatalmas világhálón. Valami folytán, itt élőként, elszármazottként vagy átutazóként megkereste honlapunkat. Kívánom, érezze magát itthon köztünk,a vasi hegyhát kis falujában, ami Körmendtől 7 km-re délkeletre a 76-os főút mellett helyezkedik el.

 

Méltán vagyok büszke ebben a parányi faluban működő, sokak által ismert Hegyhátsáli Csillagvizsgáló Alapítványra, az itt folyó tudományos munkára. Hatalmas dolognak tartom, mikor tőlünk jó néhány kilométerre élő embereknek Hegyhátsálról a Csillagvizsgáló Obszervatórium jut eszébe.

 

Bízok benne, hogy kitartó, becsületes munkával sokat tehetünk településünk fejlődése érdekében, ebben a nehéz gazdasági helyzetben is.

 

Az itt található menüpontok alapján tekintsen be életünkbe. Látogassa községünket, mi szívesen látunk minden kedves vendéget!

 

 

Üdvözlettel: Horváth Magdolna polgármester

 

 

 

Polgármesteri Program

Hegyhátsál

2010-2014

 

 

A lakosság bizalmának elnyerését  és  segítségét  az aktív információáramlásban látom. Fontosnak tartom a lakosság és a képviselő testület közti hiteles, őszinte kapcsolatot.

  • Képviselőtestületi munka
  • Utcákat felosztva, minden utcának legyen egy felelőse

     

    Civil szervezetek működéséhez aktív segítségadás

     

    Kapcsolattartás a lakosság és a Polgármesteri Hivatal között

     

     

  • Egészségügyi és szociális ellátások
  • Különböző szűrőprogramok rendszeressé tétele

     

    Idősek, nyugdíjasok szabadidős tevékenységének szerevezése, idősek klubja megszervezésének segítése

     

    Rászorultakkal való törődés

     

     

  • Nevelés-oktatás

    Felnőttoktatási lehetőségek biztosítása

    Kisgyermekeknek játszóház szervezése
  •  

  • Polgármesteri Hivatal

    Cél:a lakosság magas szintű, korrekt, udvarias kiszolgálása

    Fogadóóra hetente egyszer

    A hivatal és a lakosság közötti információáramlás fejlesztése
  •  

     

     

  • Művelődés és kultúra, sport

    A helyi könyvtárat és Internet hozzáférési lehetőséget rendszeresen a lakosság rendelkezésére bocsájtani

    Népi hagyományainkat, értékeink felkutatása, ápolása

    Rendszeresen biztosítani a sportolási  lehetőséget, helyi Sportegyesület megalakulását segíteni
  •  

  • Környezetvédelem

    Helyi szennyvízhálózat kiépítése

    Hulladékszállítás biztosítása
  •  

  • Településüzemeltetés

    A meglévő útburkolatok felújítása

    Külterületi utak karbantartása

    Orvosi rendelő, gépkocsi tároló, Művelődési Ház egységesítése

  •  

  • Telekommunikáció

    Élő települési honlap üzemeltetése
  •  

  • Ifjúság

    A  fiatalok  életének és közösségi terének biztosítása
    - az őket érintő döntésekben való részvétel biztosítása
  •  

     

  • Idegenforgalom

  • A település arculatának megváltoztatása

    Testvérkapcsolatok ápolása

     

     

  • Vállalkozásfejlesztés

    Vállalkozások létrehozásának támogatása, segítése

    Egyenlő feltételek biztosítása a vállalkozók részére

    Munkahelyteremtés elősegítése ( pl.:távmunka )
  •  

  • Vagyongazdálkodás

    Az Önkormányzat vagyonának alakulását esetlegesen érintik, a lehetséges pályázatokhoz szükséges dokumentációk elkészítésének költségei
     
  • A fenti felsorolás nem teljes, kimaradhattak teendők, vagy a felsoroltak közül egyesek elhagyhatók. A reális gondolkozáshoz vessük össze településünk fejlődési ütemét, a szomszédos települések fejlődésével. Vonjuk le a következtetést úgy, hogy vegyük figyelembe településünk jelenlegi gazdasági helyzetét, a kistérségi, megyei, regionális, valamit az EU-s elvárásokat.

    Feladataink, terveink megvalósításához azonban forrásokra van szükség.

     

     

     

     

    Horváth Magdolna

    polgármester

     

    Hegyhátsál, 2010.október 12.