Azt is parancsoljuk, hogy azon király követe hirdesse meg nyilván mindeneknek, nemeseknek és nem nemeseknek, elsőben a püspököknek, apáturaknak, ispánoknak, azután pedig a kissebb rendüeknek, hogy a kiket a várak népeiből vagy az inek nevén nevezett szolgáló népek közül Endre király és Béla herczeg idejétől fogván és a Sarchas nevü biró összeirása óta megtartóztattak, akárkik legyenek, azokat Nagyasszony napja ünnepén * mind a király eleibe állassák.
1. § Hogy ha valaki ellenkezni talál, kétszer adja meg az árát; vagy ha valakinek mentsége vagyon, jőjjön a mondott ünnepen az udvarhoz és mentse magát.
2. § Szinte azon ünnepnapon jőjjenek az udvarhoz azok is mindnyájan, a kiket üzbégeknek mondanak; és valamit a király itélőszéke végez rólok, annakutána abban maradjanak.
3. § És akárki legyen, a ki az elől mondott napon tul tartóztatna magánál valakit azok közül, a kiknek akkoron elbocsátását parancsoljuk, adjon kétannyit érte és ötvenöt pénzzel fizessen a parancsolat általhágásáért; és ha valami gyanuság támadna felőle, mint ki a másét tartogatja, mert a kit megtartóztatott, lopó és lator hirében áll vala, próbával igazolja magát. Ha vétkes leend, őt is mint lopót itéljék meg.
4. § A kiket közönségesen üzbégeknek nevezünk, akárki szolgálatában legyenek, Nagyasszony napján vigyék a király eleibe őket.
5. § A mit ha valaki elmulatna, kétszer megannyit adjon érte és annakfelette bünhödjék a törvényszegésért ötvenöt pénzzel.
